- „Nekem tulajdonképpen mindegy.”
- „Rendben, csináljuk úgy, ahogy te szeretnéd.”
- „Hagyjuk, nem akarok veszekedni.”
Első pillantásra ez ésszerű törekvésnek tűnhet a nyugalom megőrzésére.
És néha valóban az.
Nem minden vitát érdemes tovább folytatni. Nem minden preferenciát kell érvényesíteni. Néha teljesen egészséges azt mondani:
Nekem ez nem olyan fontos. Nyugodtan dönts te.
A probléma akkor kezdődik, amikor ezt ismételten akkor is mondjuk, amikor valójában fontos nekünk a dolog.
Akkor talán már nem azért engedünk, mert szeretnénk.
Azért engedünk, mert nem akarjuk átélni a konfliktust.
A nyugalom és az egyetértés nem ugyanaz
Képzelje el:
Meghívhatunk néhány embert a hétvégén?
Ön tudja, hogy fáradt, és nem szeretne vendégeket.
Mégis ezt válaszolja:
Ja, talán.
- A másik elégedett.
- Nem alakult ki vita.
- Kívülről nyugalom van.
Belül azonban talán ez történik:
- Már megint nem mondtam el, mit szeretnék.
- Már megint engedtem.
- Miért kérdezi meg egyáltalán, ha úgyis igent mondok?
Ez már nem megegyezés.
Olyan egyetértés, amely nem felel meg annak, amit valójában érez.
Miért engedünk akkor is, ha nem akarunk
Az okok sokfélék lehetnek.
- Félhetünk attól, hogy a másik megharagszik.
- Tarhatunk az elutasítástól.
- Úgy érezhetjük, hogy a szükségletünk nem elég fontos.
- Vagy hozzászoktunk ahhoz, hogy a konfliktus valami veszélyeset jelent:
Ha elmondom, mit akarok, veszekedés lesz belőle.
Ilyenkor a nyugalom válik a legfontosabb céllá.
A saját szükségletek pedig lassan eltűnnek.
A kompromisszum másképp néz ki
A kompromisszum azt jelenti, hogy mindkét fél hoz valamit a beszélgetésbe.
Például:
Én ma nem szeretnék vendégeket, fáradt vagyok.
A másik:
Én szívesen találkoznék velük.
És együtt keresnek megoldást:
Mi lenne, ha csak két órára jönnének?
Vagy:
Mi lenne, ha áttennénk jövő hétre?
Vagy:
Nyugodtan találkozz velük odakint, én pedig itthon maradok.
Ez megegyezés.
Az engedés inkább így néz ki:
Nekem mindegy.
akkor is, ha valójában nem mindegy.
A különbség nem csak az eredményben van.
Abban rejlik, hogy a szükséglete egyáltalán része volt-e a döntéshozatalnak.
Vigyázzon a „nekem mindegy” mondattal
Ez a mondat néha igaz.
De néha ezt jelenti:
Félek elmondani, mit szeretnék.
Nem akarok veszekedni.
Úgyis végül úgy lesz, ahogy te akarod.
Ha gyakran mondja, hasznos lehet megállni és megkérdezni magától:
Tényleg mindegy nekem?
Vagy:
Csak nem akarok átélni egy kellemetlen beszélgetést?
Ez nagy különbség.
Rövid távú nyugalom, hosszú távú frusztráció
Az engedés nagyon jól működik gyors megoldásként.
- A konfliktus véget ér.
- Csökken a feszültség.
- A másik elégedett.
Csakhogy a szükséglet nem tűnt el.
Ha ez ismétlődik, a frusztráció felgyülemlik.
Aztán hónapok múlva megjelenik:
Mindig minden úgy van, ahogy te akarod.
A másik meglepődhet:
De hát te mindig egyetértettél.
És technikailag igaza van.
Egyetértett.
Csak éppen nem mondta ki hangosan az ellenvetését.
A másik nem feltétlenül tudja, hogy enged
Ez fontos lehet.
Amikor újra meg újra ezt mondja:
Persze, ez rendben van.
a másiknak nem feltétlenül van oka az ellenkezőjét gondolni.
Nem biztos, hogy tudatosan figyelmen kívül hagyja Önt.
Lehet, hogy egyszerűen elhiszi, amit mond.
Ezért néha igazságtalan évekkel később azt mondani:
Te soha nem veszed figyelembe, mit szeretnék.
Ha sokáig ezt jeleztük:
Nekem ez nem zavaró.
akkor azért is felelősséget kell vállalnunk, hogy nem közöltük a szükségletünket.
Az egészséges kapcsolatnak az egyet nem értésre is szüksége van
Néha úgy érezzük, hogy az a jó kapcsolat, amelyben nincsenek konfliktusok.
Csakhogy a látható konfliktus nélküli kapcsolat nem feltétlenül harmonikus.
Lehet olyan kapcsolat is, amelyben az egyik ember többnyire hallgat.
Az egészséges kapcsolat nem feltétlenül azt jelenti:
mindig egyetértünk.
Jelentheti azt is:
nem értünk egyet, és a kapcsolat ezt elbírja.
Ez alapvető különbség.
A „Nem akarok veszekedni” lehet egészséges és egészségtelen is
A mondat:
Nem akarok veszekedni.
jelentheti ezt:
Beszéljük meg nyugodtabban.
Ez egészséges.
De jelentheti ezt is:
Inkább egyáltalán nem beszélek róla.
Ilyenkor a probléma megmarad.
Lehet, hogy ma nem robban ki, de gyakran később visszatér.
Az engedés kedvességnek tűnhet
Néha ezt mondjuk magunknak:
Hagyom. Örömet szerzek neki.
Ez lehet szép gesztus.
Egy kapcsolatban teljesen normális, hogy teszünk valamit a másikért.
A különbség az, hogy szabadon teszi-e ezt.
Például:
Nincs sok kedvem odamenni, de tudom, hogy ez fontos neked, ezért most szívesen elmegyek.
Ez más, mint:
Ha nem megyek, megint mérges lesz, úgyhogy inkább elmegyek.
Az eredmény ugyanaz lehet.
A belső motiváció azonban teljesen más.
Honnan tudhatja, hogy már nem egészségesen enged
Segíthet, ha észrevesz néhány jelet.
- Gyakran igent mond, miközben nemet szeretne mondani.
- A megegyezés után inkább dühöt érez, mint megkönnyebbülést.
- Úgy érzi:
Úgysem érdemes elmondanom, mit szeretnék.
- Jobban fél a másik reakciójától, mint magától a problémától.
- Kifelé egyetért, később azonban a szemére hányja a másiknak az egyetértését.
- Vagy azt várja:
Igazán észrevehetné, hogy ez zavar engem.
Mindez arra utalhat, hogy a nyugalomnak kezd túl magas ára lenni.
Nem minden konfliktus veszélyes
Egyesek számára már az enyhe egyet nem értés is nagyon kellemetlen.
A partner azt mondja:
Nekem nem tetszik ez az ötlet.
És belül elindul:
- Mérges.
- Valami nincs rendben.
- Gyorsan rendbe kell hoznom.
Csakhogy a másik lehet, hogy csupán elégedetlen.
- Az egyet nem értés nem automatikusan elutasítás.
- A csalódás nem automatikusan a kapcsolat veszélyeztetése.
- A feszültség nem automatikusan katasztrófa.
A kellemetlenség egy ideig való elviselésének képessége az egészséges kommunikáció fontos része lehet.
Nem kell azonnal megnyugtatnia a másikat
Azt mondja:
Ma nem akarok menni.
A másik így válaszol:
Sajnálom.
Az első reakciója pedig ez lehet:
Jó, akkor megyek.
Csak azért, hogy megszüntesse a csalódottságát.
De a másik egy ideig lehet csalódott.
Ez nem a kapcsolat kudarca.
Mondhatja:
Értem, hogy sajnálod. De én ma tényleg nem akarok menni.
Ezzel nem hagyja figyelmen kívül.
Csak nem vállalja magára minden kellemetlen érzelem megszüntetésének felelősségét.
Néha azt kell kideríteni, mitől fél valójában
Ha gyakran enged, hasznos lehet feltennie magának a kérdést:
Mit gondolok, mi fog történni, ha nem engedek?
- A másik megharagszik?
- Csalódott lesz?
- Veszekedni fog?
- Elutasít?
- Önzőnek fogok tűnni?
Lehet, hogy rájön: nem maga a döntés tárgya a legnagyobb probléma.
Hanem a reakciótól való félelem.
Ezzel sokkal könnyebb dolgozni, ha képes megnevezni.
Kezdje apró dolgokkal
Ha hosszú ideje hozzászokott az engedéshez, nem kell élete legnagyobb konfliktusával kezdenie.
Gyakorolhat kisebb döntéseknél.
Ahelyett, hogy ezt mondaná:
Mindegy, hová megyünk.
próbálja ezt:
Ma inkább ide mennék.
Ahelyett, hogy ezt mondaná:
Nyugodtan hagyd rám.
próbálja ezt:
Ma már nem akarom ezt megcsinálni. Megoszthatnánk?
Ahelyett, hogy ezt mondaná:
Ahogy akarod.
próbálja ezt:
Nekem a második lehetőség jobban megfelelne.
Egyszerűen hangzik.
Az engedéshez szokott ember számára azonban nagy változás lehet.
Nem kell megvédenie a szükségletét
Amikor végre elmondja, mit szeretne, egy újabb csapda jelenhet meg.
Bizonygatni kezdi, miért van joga hozzá.
Tudom, hogy oda akartunk menni, de tényleg borzasztóan fáradt vagyok, és az elmúlt hét nagyon nehéz volt, és…
Néha elég ennyi:
Ma otthon kell maradnom és pihennem.
Elmagyarázhatja az okát.
De nem kell olyan védőbeszédet tartania, amelynek meg kell győznie a másikat arról, hogy a szükséglete elég jogos.
A saját szükséglet nem automatikusan követelés
Amikor megtanulunk kevésbé engedni, fennáll az ellenkező véglet veszélye.
A:
Mindig engedek.
átváltozhat ebbe:
Mostantól soha nem engedek.
De nem ez a cél.
Azt mondani:
Szeretném a szombatot magamra fordítani.
nem jelenti ezt:
Neked le kell mondanod mindenről, amit csinálni szeretnél.
A szükséglete információ.
Ezután közösen kereshetnek megoldást.
Az egészségesebb álláspont nem ez:
én engedek
és nem ez:
te engedsz
hanem:
mindketten jelen vagyunk a beszélgetésben.
Amikor a másik ember nincs hozzászokva az ellenvetéséhez
Ha sokáig engedett, a változás meglepheti a másikat.
Azt mondja:
Ezúttal nem akarom.
És ezt a választ kapja:
Mi van veled? Hiszen korábban soha nem zavart.
Ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy a másik manipulálja.
Lehet, hogy valóban nem tudta, hogy zavarta Önt.
Mondhatja:
Igazad van, korábban gyakran egyetértettem, még akkor is, ha nem igazán felelt meg nekem. Most szeretném nyíltabban elmondani, mire van szükségem.
Ez sokkal hasznosabb, mint ezt mondani:
Évekig kényszerítettél.
ha korábban soha nem fejezte ki világosan a szükségleteit.
És mi van, ha a másik nem bírja el az ellenvetést
Az is lehetséges azonban, hogy a változás feltár egy problémát.
Azt mondja:
Ma nem akarom.
A másik pedig elkezdi:
Akkor már nem vagyok fontos neked.
Teljesen megváltoztál.
Régen nem ilyen voltál.
Akkor csinálj, amit akarsz.
Ha minden eltérő kívánsága nyomáshoz, vádaskodáshoz vagy büntetéshez vezet, az fontos információ a kapcsolatról.
Ilyenkor már nem csupán arról van szó, hogy meg kell tanulnia jobban elmondani a véleményét.
Azt kell figyelni, van-e egyáltalán hely a kapcsolatban két különböző szükséglet számára.
A béke bármi áron paradox módon árthat a kapcsolatnak
Az engedés gyakran éppen azért alakul ki, mert fontos nekünk a kapcsolat.
- Nem akarunk konfliktust.
- Nem akarjuk megbántani a másikat.
- Nem akarjuk elveszíteni a kapcsolatot.
Ha azonban egy kapcsolatban hosszú távon eltűnik az egyik ember, az igazi közelség is eltűnik.
A másik ugyanis nem azzal az emberrel él együtt, amilyen Ön valójában.
Hanem annak a változatával, aki ezt mondja:
Ez rendben van.
Nekem mindegy.
Ahogy akarod.
Ön pedig fokozatosan ezt érezheti:
Valójában egyáltalán nem ismer engem.
Csakhogy lehet, hogy sokáig nem engedte meg neki, hogy megismerje, mit szeretne valójában.
A kapcsolat tisztelete nem jelenti minden konfliktus elkerülését
Néha éppen egy kisebb konfliktus a kapcsolat védelmének módja.
Ez nekem nem felel meg.
Itt valami mást szeretnék.
Ezzel nem értek egyet.
Az ilyen mondatok rövid távú feszültséget teremthetnek.
Ugyanakkor lehetőséget adnak a másiknak arra, hogy megismerje, Ön valójában hol áll.
Ez egy hosszú távú kapcsolat számára gyakran egészségesebb, mint az állandó látszólagos egyetértés.
Egy egyszerű kérdés minden „igen” előtt
Ha hajlamos automatikusan egyetérteni, segíthet egy pillanatra lelassítani.
Mielőtt igent mond, kérdezze meg magától:
Ha tudnám, hogy a másik nem fog megharagudni, valóban egyet szeretnék érteni?
Ha igen, nagyszerű.
Ha nem, érdemes kideríteni, miért.
Lehet, hogy továbbra is igent mond.
De ezúttal tudatos döntésként.
Nem a konfliktus elől való menekülésként.
Lehet, hogy időre van szüksége a válaszhoz
Nem kell azonnal döntenie.
Ha hajlamos automatikusan engedni, nagyon hasznos lehet ez a mondat:
Át kell ezt egy kicsit gondolnom.
Vagy:
Nem akarok automatikusan válaszolni. Este jelentkezem.
Ez teret ad arra, hogy kiderítse:
Én valójában mit szeretnék?
A másik reakciójának azonnali nyomása nélkül.
A jó megegyezésben két embernek kell jelen lennie
Az egészséges kompromisszum nem ez:
Én engedek, mert ezt elbírom.
És nem ez:
Te engedsz, mert nekem határom van.
Hanem beszélgetés, amelyben mindkét félnek súlya van.
Néha pontosan azt kapja, amit szeretne.
Néha nem.
Néha tudatosan enged, mert a dolog fontosabb a másiknak.
De a különbség az, hogy a döntésben nem tűnt el.
A szükségletét kimondta.
Meghallgatták.
És az „igenje” ekkor valóban igent jelent.
A nyugalomnak nem kell minden beszélgetés céljának lennie
Néha jobb egy rövid kellemetlen pillanat, mint a hosszú távú csendes frusztráció.
Azt mondani:
Ezúttal nem akarom.
nehezebb lehet, mint ezt mondani:
Rendben.
De teret nyithat egy sokkal őszintébb kapcsolatnak.
A Duovio segítségével biztonságosan gyakorolhat hasonló helyzeteket. A virtuális embernek más szükséglete lehet, mint Önnek, és nem feltétlenül ért egyet az első javaslatával. Gyakorolhatja, hogyan mondja el, mit szeretne, hogyan viselje el a másik ellenvetését, és hogyan keressenek megegyezést anélkül, hogy automatikusan engedne csak azért, hogy béke legyen.