Kimondani a „nemet“ néha meglepően nehéz.
Nem azért, mert nem tudnánk, mit szeretnénk. Gyakran pontosan tudjuk, hogy nincs energiánk vendéget fogadni, már nem bírunk el egy újabb munkafeladattal, vagy bizonyos viselkedés kellemetlen számunkra.
A probléma csak akkor merül fel, amikor ezt egy másik embernek kell elmondanunk.
Ma nem megyek, mert tényleg nagyon nehéz hetem volt, mostanában rosszul alszom, és még be kell fejeznem néhány dolgot, úgyhogy remélem, megérted…
Az egyszerű visszautasítás helyett elkezdjük megindokolni a döntésünket.
És minél többet magyarázkodunk, annál inkább azt a benyomást kelthetjük, hogy a határunk valójában nyitott a tárgyalásra.
A határt nem kell megvédeni
Különbség van a magyarázat és a mentegetőzés között.
A magyarázat egy egészséges kapcsolat természetes része lehet:
Ma nem megyek. Fáradt vagyok, és este pihennem kell.
A mentegetőzés akkor kezdődik, amikor úgy érezzük, meg kell győznünk a másikat arról, hogy jogunk van visszautasítani:
Szívesen mennék, de az elmúlt három napban alig aludtam, a munkahelyemen rengeteg volt a teendő, és holnap korán kell kelnem. Nem szeretném, ha azt gondolnád, hogy nem akarok veled találkozni…
Egy ilyen válasz önmagában nem feltétlenül rossz. A fontos kérdés:
Azért magyarázok, mert szeretnék megosztani valamit, vagy azért, mert szükségem van arra, hogy a másik jóváhagyja a döntésemet?
Ez alapvető különbség.
Miért gyengíti a határt a túlzott magyarázkodás?
Képzeljünk el egy egyszerű helyzetet:
El tudnád vállalni helyettem a műszakot szombaton?
Ön azt válaszolja:
Sajnos nem tudom elvállalni, mert már van programom, ráadásul mostanában nagyon fáradt vagyok, és szükségem lenne egy kis pihenésre.
A másik ember elkezdhet megoldást keresni az indokaira:
De hát ez csak délelőtt lenne.
Ön újabb magyarázattal áll elő:
Tudom, de délután elutazunk valahová, és az elmúlt hetekben szinte minden hétvégén dolgoztam.
És érkezik a következő érv:
Akkor majd vasárnap pihensz.
Hirtelen már nem arról beszélnek, hogy el akarja-e vállalni a műszakot.
Arról vitatkoznak, hogy az indokai elég jók-e.
Pedig az eredeti közlése egyszerűen így is hangozhatott volna:
Sajnos szombaton nem tudom elvállalni.
A határ nem arra szolgál, hogy irányítsuk a másikat
Az egészséges határ ugyanakkor nem azt jelenti:
Te ezt nem teheted meg.
Gyakran hasznosabb, ha a saját cselekvésünkön keresztül fogalmazzuk meg.
Ahelyett, hogy:
Ne kiabálj velem.
A határ például így hangozhat:
Szeretném ezt veled megoldani, de nem akkor, amikor egymással kiabálunk. Ha így folytatjuk, tartok egy kis szünetet, és később visszatérhetünk rá.
Nem határozza meg, mit kell tennie a másik embernek.
Azt mondja el, milyen feltételek mellett hajlandó folytatni a beszélgetést, és mit fog tenni, ha ezeket a feltételeket nem tartják tiszteletben.
A rövid határ nem feltétlenül érzéketlen
Néha úgy érezzük, hogy ha nem adunk hosszú magyarázatot, ridegnek fogunk tűnni.
A kemény:
Nem. És ne zaklass ezzel.
és a hosszú mentegetőzés között azonban rengeteg lehetőség van.
Például:
Köszönöm, hogy megkérdezted, de ezúttal nem tudom.
vagy:
Értem, hogy ez segítene neked. Én azonban ezúttal nem tudom elvállalni.
Így elismerheti a másik ember szükségletét anélkül, hogy megváltoztatná a döntését.
Az empátia és a határok nem ellentétei egymásnak.
Mi van, ha a másik ember magyarázatot szeretne?
A „miért?” kérdés automatikusan nem jelenti azt, hogy valaki nem tartja tiszteletben a határunkat.
Egy közeli kapcsolatban teljesen természetes, hogy meg szeretnénk érteni a másik ember indokait.
Elmagyarázhatja őket.
A különbség akkor jelenik meg, amikor a magyarázat végtelen folyamattá válik, amelyben bizonyítania kell, hogy az indoka kellően jogos.
Például:
Ma este egyedül szeretnék lenni.
Miért?
Fáradt vagyok, és szükségem van egy kis időre magamnak.
De hát egész héten alig láttuk egymást.
Nem kell újabb és újabb érveket keresnie.
Elismerheti a másik szempontját, és közben megtarthatja a határát:
Megértem, hogy ez rosszul esik neked. Ma este azonban tényleg szükségem van egy kis időre magamnak. Megbeszélhetjük holnapra.
Segíthet egy egyszerű felépítés
Ha hajlamos túl sokat magyarázkodni, próbálja három részre osztani a válaszát:
1. Elismerés
Értem, hogy örülnél, ha elmennék.
2. Világos határ
Ma azonban nem megyek.
3. Következő lépés - ha valóban szeretne ilyet felajánlani
Szívesen találkozom veled a jövő héten.
Az egész válasz tehát akár csak két mondatból is állhat:
Értem, hogy örülnél, ha elmennék. Ma azonban nem tudom megoldani. Szívesen egyeztetek a jövő hétre.
Nincs szükség további tíz mondatnyi magyarázatra.
És ha a másik ember nem fogadja el a határt?
Itt kezdődik a nehezebb rész.
Valaki így reagálhat:
Szóval megint nincs rám időd.
vagy:
Ha tényleg fontos lennék neked, eljönnél.
Ilyenkor gyakran késztetést érzünk, hogy elkezdjük az ellenkezőjét bizonygatni.
Ez azért nem igaz, hiszen a múlt héten én…
És a határ ismét mentegetőzéssé változik.
Egy másik lehetőség, hogy nem reagál minden vádra, hanem visszatér az eredeti közléshez:
Sajnálom, hogy így látod. Ma azonban nem megyek.
Ez nem jelenti a másik ember érzéseinek figyelmen kívül hagyását.
Hanem azt jelenti, hogy nem kell elnyernie a beleegyezését ahhoz, hogy a határa érvényes legyen.
Tudni könnyebb, mint valóban kimondani
A cikk olvasása közben minden egyszerűnek tűnhet.
Egy valódi beszélgetésben azonban más a helyzet.
A másik ember csalódott arcot vág. Megkérdezi, miért. Megpróbálja meggyőzni. Ön pedig elkezd kételkedni abban, hogy nem önző-e, és hirtelen olyasmit magyaráz, amit eredetileg egyáltalán nem akart megmagyarázni.
Éppen ezért jött létre a Duovio.
Ahelyett, hogy tovább olvasna a kommunikációról, ténylegesen is kipróbálhat egy hasonló helyzetet. Egy virtuális ember kérést intéz önhöz, ön a saját szavaival válaszol, és a beszélgetés attól függően folytatódik, amit mond.
Így biztonságosan kipróbálhatja, milyen kimondani:
Nem, ezúttal nem tudom.
És ezúttal nem hozzátenni még öt mondatot.
A határokról olvasni egy dolog. Nyomás alatt megpróbálni felállítani őket nehezebb.