Néha meglepően nehéz kimondani, hogy „nem”.
Nem azért, mert nem tudnánk, mit akarunk. Gyakran pontosan tudjuk, hogy nincs energiánk vendéget fogadni, nem bírunk el még egy munkahelyi feladatot, vagy kellemetlen számunkra bizonyos viselkedés.
A probléma csak akkor merül fel, amikor ezt egy másik embernek kell elmondanunk.
Ma nem megyek, mert nagyon nehéz hetem volt, mostanában rosszul alszom, és még be kell fejeznem néhány dolgot, úgyhogy remélem, megérted…
Az egyszerű visszautasítás helyett elkezdjük megvédeni a döntésünket.
És minél többet magyarázkodunk, annál inkább azt a benyomást kelthetjük, hogy a határunk valójában nyitott a tárgyalásra.
A határnak nincs szüksége védelemre
Különbség van a magyarázat és a megindoklás között.
A magyarázat egy egészséges kapcsolat természetes része lehet:
Ma nem megyek. Fáradt vagyok, és este pihennem kell.
A megindoklás akkor kezdődik, amikor úgy érezzük, meg kell győznünk a másikat arról, hogy jogunk van nemet mondani:
Tényleg elmentem volna, de az elmúlt három napban alig aludtam, a munkahelyemen borzasztóan sok volt a teendő, és holnap korán kell kelnem. Nem szeretném, ha azt gondolnád, hogy nem akarok veled találkozni…
Egy ilyen válasz önmagában nem feltétlenül rossz. A fontos kérdés ez:
Azért magyarázom, mert szeretnék megosztani valamit, vagy azért, mert szükségem van arra, hogy a másik jóváhagyja a döntésemet?
Ez lényeges különbség.
Miért gyengíti a túlzott magyarázkodás a határt?
Képzeljünk el egy egyszerű helyzetet:
Be tudnál ugrani helyettem szombaton dolgozni?
Azt válaszolod:
Sajnos nem tudok, mert már van programom, ráadásul mostanában nagyon fáradt vagyok, és szükségem lenne egy kis pihenésre.
A másik elkezdhet megoldást keresni az általad említett okokra:
De hát csak délelőtt lenne.
Te további magyarázatot fűzöl hozzá:
Tudom, de délután elutazunk valahová, és az elmúlt hetekben szinte minden hétvégén dolgoztam.
Erre érkezik egy újabb érv:
Akkor majd vasárnap pihensz.
Hirtelen már nem arról beszélgettek, hogy el akarod-e vállalni a műszakot.
Arról vitáztok, hogy az okaid elég jók-e.
Pedig az eredeti közlésed egyszerűen így is hangozhatott volna:
Szombaton sajnos nem tudom elvállalni.
A határ nem arra való, hogy irányítsuk vele a másikat
Az egészséges határ ugyanakkor nem azt jelenti:
Ezt nem teheted.
Gyakran hasznosabb, ha a saját viselkedéseden keresztül fogalmazod meg.
Ahelyett, hogy:
Ne kiabálj velem.
A határ például így hangozhat:
Szeretném ezt veled megoldani, de nem akkor, amikor kiabálunk egymással. Ha így folytatjuk, tartok egy szünetet, és később visszatérhetünk rá.
Nem te határozod meg, mit kell tennie a másiknak.
Azt mondod el, milyen feltételek mellett vagy hajlandó folytatni a beszélgetést, és mit fogsz tenni, ha ezeket a feltételeket nem tartják tiszteletben.
A rövid határ nem feltétlenül érzéketlen
Néha úgy érezzük, hogy ha nem adunk hosszú magyarázatot, hidegnek fogunk tűnni.
A kemény:
Nem. És ne zaklass ezzel.
és a hosszú magyarázkodás között azonban rengeteg lehetőség van.
Például:
Köszönöm, hogy megkérdezted, de ezúttal nem tudok menni.
vagy:
Értem, hogy ez segítene neked. Én azonban ezúttal nem tudom elvállalni.
Tehát elismerheted a másik ember szükségletét anélkül, hogy megváltoztatnád a döntésedet.
Az empátia és a határok nem ellentétek.
Mi van, ha a másik magyarázatot szeretne?
A „miért?” kérdés nem jelenti automatikusan azt, hogy valaki nem tartja tiszteletben a határodat.
Egy közeli kapcsolatban teljesen természetes, hogy szeretnénk megérteni a másik ember okait.
Elmagyarázhatod őket.
A különbség akkor jelenik meg, amikor a magyarázat végtelen folyamattá válik, amelyben bizonyítanod kell, hogy az okod kellően jogos.
Például:
Ma este egyedül szeretnék lenni.
„Miért?”
Fáradt vagyok, és szükségem van egy kis időre magamnak.
„De hát egész héten alig láttuk egymást.”
Nem kell újabb és újabb érveket keresned.
Elismerheted a másik szempontját, miközben megtartod a határodat:
Megértem, hogy ez rosszul esik neked. Ma este azonban tényleg szükségem van egy kis időre magamnak. Megbeszélhetjük a holnapot.
Segíthet egy egyszerű szerkezet
Ha hajlamos vagy túl sokat magyarázkodni, próbáld három részre bontani a válaszodat:
1. Elismerés
Megértem, hogy örülnél, ha elmennék.
2. Egyértelmű határ
Ma azonban nem megyek.
3. Következő lépés - ha valóban szeretnéd felajánlani
Jövő héten szívesen találkozom veled.
Az egész válasz tehát akár csak két mondatból is állhat:
Megértem, hogy örülnél, ha elmennék. Ma azonban nem tudom megoldani. Szívesen egyeztetek a jövő hétről.
Nincs szükség további tíz mondatnyi magyarázatra.
Mi van, ha a másik nem fogadja el a határt?
Itt kezdődik a nehezebb rész.
Valaki így reagálhat:
Szóval megint nincs rám időd.
vagy:
Ha ez tényleg fontos lenne neked, akkor eljönnél.
Ilyenkor gyakran késztetést érzünk arra, hogy bizonyítani kezdjük az ellenkezőjét.
Ez azért nem igaz, hiszen a múlt héten…
És a határ ismét magyarázkodássá változik.
Egy másik lehetőség, hogy nem reagálsz minden vádra, hanem visszatérsz az eredeti közléshez:
Sajnálom, hogy így látod. Ma azonban nem megyek.
Ez nem jelenti azt, hogy figyelmen kívül hagyod a másik ember érzéseit.
Azt jelenti, hogy nem kell megszerezned a beleegyezését ahhoz, hogy a határod érvényes legyen.
Tudni könnyebb, mint valóban kimondani
A cikk olvasása közben minden egyszerűnek tűnhet.
Egy valódi beszélgetésben ez másképp van.
A másik csalódottan néz rád. Megkérdezi, miért. Megpróbál meggyőzni. Te pedig elkezdesz azon gondolkodni, hogy nem vagy-e önző, és hirtelen olyasmit magyarázol, amit eredetileg egyáltalán nem akartál megmagyarázni.
Éppen ezért jött létre a Duovio.
Ahelyett, hogy tovább olvasnál a kommunikációról, valóban kipróbálhatsz egy hasonló helyzetet. Egy virtuális ember kérést intéz hozzád, te a saját szavaiddal válaszolsz, és a beszélgetés annak megfelelően folytatódik, amit mondasz.
Így biztonságos környezetben gyakorolhatod, milyen kimondani:
Nem, ezúttal nem tudom.
És ezúttal nem hozzátenni még öt további mondatot.
A határokról olvasni egy dolog. Nyomás alatt megpróbálni felállítani őket nehezebb.