Duovio cikkek Ugrás a tréningekre →

Hogyan reagáljunk a kritikára anélkül, hogy azonnal védekezni kezdenénk

Mostanában az az érzésem, hogy egyáltalán nem figyelsz rám.

És azonnal ez villan fel bennem:

Ez nem igaz.

Aztán talán így folytatjuk:

Tegnap fél órán keresztül hallgattalak.

A másik pedig így válaszol:

Látod? Már megint csak védekezel.

A kritika éppen azért kellemetlen, mert gyakran nem csupán egy konkrét viselkedésről szóló információként halljuk.

Hallhatjuk így is:

„Rossz partner vagyok.”

„Alkalmatlan kolléga vagyok.”

„Kudarcot vallottam.”

Ezért már azelőtt védekezni kezdünk, hogy egyáltalán kiderítenénk, mit akart mondani nekünk a másik.

A védekezés természetes, de gyakran megrekeszti a beszélgetést

Képzelje el, hogy a kollégája ezt mondja:

Zavar, hogy a megbeszéléseken gyakran félbeszakítasz.

Lehet, hogy azonnal ezt szeretné válaszolni:

Ez nem igaz, ott mindenki félbeszakít mindenkit.

Vagy:

Azért, mert szörnyen hosszan beszélsz.

Lehet, hogy ezekben a válaszokban van némi igazság.

Csakhogy eddig egyáltalán nem foglalkozott azzal, amit a kollégája közöl Önnel.

A beszélgetés így könnyen átváltozik ebből:

„Zavar egy konkrét viselkedés.”

ebbe:

„Melyikünknek van igaza?”

A kritika elfogadása nem jelenti azt, hogy mindennel egyetértünk

Amikor valaki kritizál valamit, nem kell automatikusan azt mondania:

Igazad van.

Először kiderítheti, pontosan mire gondol.

Például:

El tudnád mondani, milyen konkrét helyzetben szakítottalak félbe?

Vagy:

Ha jól értem, főleg az zavar, hogy akkor kezdek reagálni, mielőtt befejeznéd a gondolatot?

Ezzel semmit nem ismer el.

Csak megpróbálja megérteni, mit mond valójában a másik.

És csak ezután döntheti el, hogy egyetért-e vele.

Először megértés, utána magyarázat

A kritikára adott gyakori reakció:

De én nem úgy gondoltam.

Ez igaz is lehet.

Csakhogy a másik ember gyakran nem az Ön szándékáról beszél. A tettei hatásáról beszél.

Például:

Amikor beszélgetés közben folyton a telefonodat nézed, úgy érzem, nem figyelsz rám.

Automatikus védekezés:

De én figyelek rád.

Hasznosabb lehet:

Értem, hogy amikor beszélgetés közben ellenőrzöm a telefonomat, az számodra úgy tűnik, mintha nem figyelnék rád.

És csak ezután:

Fontos üzenetre vártam, de ezt el kellett volna mondanom neked.

Az Ön nézőpontja nem tűnt el.

Csak nem ezt használta első védekező reakcióként.

Válassza külön a konkrét problémát a személyiség minősítésétől

Nem minden kritikát fogalmaznak meg jól.

Valaki mondhatja ezt:

Te teljesen megbízhatatlan vagy.

Ez nagyon általános minősítés.

Visszaterelheti a beszélgetést a konkrét viselkedéshez:

Mi történt pontosan, ami miatt így látod?

Lehet, hogy kiderül, hogy a másikat ez zavarja:

Azt mondtad, hogy hatkor jössz, és majdnem egy órával később érkeztél.

Most már van valami konkrétum, amire lehet reagálni.

Ez igaz. Elkéstem, és szólnom kellett volna.

Emiatt nem kell elfogadnia azt a következtetést:

Megbízhatatlan ember vagyok.

Vállalhatja a felelősséget egy konkrét tettért anélkül, hogy elfogadná a címkét.

A kritikában akkor is lehet valami hasznos, ha eltúlzott

Képzelje el ezt a mondatot:

Te soha nem figyelsz rám.

A „soha” szó valószínűleg túlzás.

Ha azonban csak erre összpontosít:

Ez nem igaz. Múlt héten figyeltem rád.

könnyen elszalasztja a valódi problémát.

Ehelyett mondhatja:

Nem gondolom, hogy soha nem figyelek rád. De úgy hangzik, mintha mostanában az lenne az érzésed, hogy nem figyelek rád eléggé. Mi zavar pontosan?

Ezzel elutasítja a pontatlan általánosítást, de nem dobja el a lehetségesen hasznos információt.

Vigyázzon a hosszú magyarázkodással

A védekező reakció nem feltétlenül agresszív.

Így is kinézhet:

Tudom, hogy elkéstem, de sok munkám volt, aztán nagy volt a forgalom, még valaki fel is hívott, és igazából korábban akartam elindulni…

Minél tovább magyarázkodunk, a másik annál inkább ezt hallhatja:

„Igazából nem tehetek róla.”

Néha sokkal erősebb egy rövid válasz:

Igen, elkéstem. Szólnom kellett volna. Sajnálom.

Az okot később is elmagyarázhatja, ha fontos.

Először azonban megmutathatja, hogy valóban meghallotta a problémát.

És mi van akkor, ha a kritika igazságtalan?

A kritika elfogadásának képessége nem jelenti azt, hogy bármit el kell tűrnünk.

Például:

Elfelejtettél bevásárolni. Téged egyáltalán nem érdekel, mire van szükségem.

Az első rész jogos lehet:

Elfelejtett bevásárolni.

A második rész már szándékot tulajdonít:

Nem érdekli Önt.

Mondhatja ezt:

Elfelejtettem bevásárolni, és vállalom érte a felelősséget. Azzal viszont nem értek egyet, hogy ez azt jelenti, hogy nem érdekel, mire van szükséged.

Lehetséges elfogadni a kritika jogos részét, és közben elutasítani a túlzó részt.

A kritika nem ugyanaz, mint a személyes támadás

Különbség van ezek között:

Zavart, ahogyan viselkedtél.

és:

Te egyszerűen egy idióta vagy.

Az első mondatban lehet beszélni konkrét viselkedésről.

A másodikban már nem visszajelzésről, hanem az ember megtámadásáról van szó.

Nem kell ezt elfogadnia a „kritikára való nyitottság” nevében.

Mondhatja ezt:

Ha valami konkrét zavar abból, amit tettem, beszéljük meg. De nem szeretném folytatni, ha sértegetsz.

A kritika elfogadása és a határok felállítása nem ellentétei egymásnak.

Tegyen fel magának három kérdést

Amikor valaki kritizálja Önt, segíthet, ha lelassít, és végiggondolja:

  • Mit mond nekem pontosan a másik?
  • Van benne valami, amit el tudok fogadni?
  • Mi az, amivel viszont nem értek egyet?

Például:

Veled semmit sem lehet megbeszélni. Mindig mindent megváltoztatsz.

Arra juthat:

  • az „veled semmit sem lehet megbeszélni” címkével nem értek egyet,
  • a „mindig” túlzás,
  • de az utóbbi két megbeszélésünket valóban az utolsó pillanatban megváltoztattam.

A válasz így hangozhat:

Nem gondolom, hogy velem semmiről sem lehet megegyezni. De igazad van abban, hogy az utóbbi két megbeszélésünket az utolsó pillanatban megváltoztattam. Értem, hogy ez bosszant.

Ez sokkal pontosabb, mint akár ez:

Jó, akkor minden az én hibám.

vagy ez:

Ez teljes képtelenség.

Nem kell azonnal reagálnia

Néhány kritika annyira megráz minket, hogy nem tudunk nyugodtan reagálni.

Ellentámadás helyett mondhatja ezt:

Ezt nem könnyű hallgatnom. Szükségem van egy kis időre, hogy átgondoljam.

Vagy:

Szeretnék válaszolni neked, de most úgy érzem, csak védekezően reagálnék. Visszatérhetünk erre egy kicsit később?

A szünet nem feltétlenül menekülés.

Ha valóban visszatér a témához, segíthet elkerülni a felesleges eszkalációt.

A cél nem az, hogy többé ne érezze magát megbántva

A kritika akkor is fájhat, ha jól fogalmazzák meg.

A cél nem az, hogy olyan emberré váljon, akit egyáltalán nem érdekel, mit mondanak róla mások.

Inkább arról van szó, hogy képes legyen egy kis teret teremteni a kritika és a reakció között.

Az azonnali:

Ez nem igaz.

helyett először próbálja ezt:

Mit értesz pontosan ez alatt?

Ahelyett, hogy:

Te is pontosan ugyanezt csinálod.

próbálja ezt:

Mi a konkrét probléma számodra?

És ahelyett, hogy:

Jó, akkor én szörnyű ember vagyok.

próbálja ezt:

Ezt a részt elfogadom. Ezzel a résszel viszont nem értek egyet.

Ez már a kommunikáció egy teljesen más módja.


A legnehezebb mindez valódi beszélgetés közben

Egy cikk olvasásakor van időnk átgondolni a megfelelő választ.

Egy hétköznapi konfliktusban azonban valaki ezt mondhatja:

Veled egyáltalán nem lehet beszélni. Amint mondok neked valamit, elkezdesz kifogásokat keresni.

Önnek pedig néhány másodperce van reagálni.

Éppen ezért egy hasonló helyzetet a Duovio alkalmazásban előre begyakorolhat.

A virtuális ember kellemetlen visszajelzést ad, Ön pedig a saját szavaival válaszol. Gyakorolhatja, hogyan értse meg először, mit mond Önnek a másik, hogyan fogadja el a kritika jogos részét, és közben hogyan utasítsa el nyugodtan azt, amit igazságtalannak tart.

Próbáld ki a „Kritikák fogadása” tréninget →