Azt mondod:
Ma nem akarok erről beszélni. Szükségem van egy kis pihenésre, és holnap visszatérhetünk rá.
A másik ember válaszol:
Szóval megint menekülsz a probléma elől.
Újra megpróbálod:
Nem menekülök. Csak most tényleg nincs rá kapacitásom.
És érkezik a következő reakció:
Ezt mondod mindig. Akkor legalább mondd meg, miért nem akarsz velem beszélni.
Hirtelen már nem azt a problémát magyarázod, ami miatt a beszélgetés elkezdődött.
Magát a jogot véded ahhoz, hogy legyen egy határod.
És éppen itt a legnehezebb megtartani azt.
A határ nem beleegyezéskérés
Amikor azt mondod:
Nem szeretném, ha kopogás nélkül jönnél be a szobámba.
remélheted, hogy a másik így válaszol:
Persze, értem.
De nem muszáj így válaszolnia.
Mondhatja például:
Ugyan már, ez nem nagy ügy.
Miért csinálsz ebből ekkora problémát?
Hiszen család vagyunk.
A határodnak azonban nem kell kellemesnek lennie a másik számára ahhoz, hogy érvényes legyen.
Ez nem jelenti azt, hogy minden határ automatikusan ésszerű, vagy hogy ne lehetne beszélni róla. A kapcsolatokban természetes a kölcsönös megegyezés keresése.
A különbség ez:
Tisztázzuk, hogyan fog ez működni.
és ez:
Figyelmen kívül hagyom a határodat, amíg meg nem győzöl arról, hogy jogod van hozzá.
Ne sorolj fel tíz különböző indokot
Amikor a másik ember elutasítja a határunkat, gyakran hajlamosak vagyunk jobb érveket keresni.
Egyedül szeretnék lenni ma este.
Miért?
Mert fáradt vagyok.
Hiszen egész nap az irodában ültél.
Igen, de sok munkám volt.
Akkor attól még lehetnénk együtt, és csak pihenhetnénk.
És te újabb indokokat hozol fel.
A probléma az, hogy minden új magyarázat újabb vitatható pontot kínál.
Néha hasznosabb abbahagyni a tökéletesen meggyőző érv keresését:
Értem, hogy szeretnél együtt lenni. Én viszont ma este magamra van szükségem.
Lehet, hogy a másik ember már ismeri az indokodat.
Csak nem ért vele egyet.
Ez pedig két különböző dolog.
A határ megismétlése nem udvariatlan
Amikor valamit másodszor is el kell mondanunk, gyakran úgy érezzük, hogy már határozottabban kellene fogalmaznunk.
Nem kell.
Egyszerűen megismételhetjük ugyanazt az üzenetet.
Most nem akarok erről beszélni.
De ezt meg kell oldanunk.
Egyetértek, hogy ezt meg kell oldanunk. Ma este azonban nem fogok erről beszélni. Holnap munka után beszélhetünk róla.
Az ismétlés szokatlannak tűnhet, mert megszoktuk, hogy minden új érvre reagálunk.
De néha éppen az egyszerű ismétlés hatékonyabb, mint a további magyarázkodás.
Az érzelem elismerése nem jelent engedést
A másikat valóban elszomoríthatja a határod.
Nagyon vártam, hogy eljössz.
Nem kell figyelmen kívül hagynod a csalódottságát:
Értem, hogy ez rosszul esik neked.
De nem kell azonnal megváltoztatnod a döntésedet sem:
Ma azonban nem megyek.
A két mondat nem zárja ki egymást.
Ugyanígy mondhatod:
Értem, hogy azonnal szeretnél választ kapni. Nekem azonban át kell gondolnom, és holnap jelentkezem.
Az empátia nem ugyanaz, mint az egyetértés.
Vigyázz, hogy ne bűntudatkeltéssel próbáljanak meggyőzni
Egyes reakciók például így hangozhatnak:
Ha fontos lennék neked, megtennéd.
Én bármit megtennék érted.
Szóval az én szükségleteim neked semmit sem jelentenek.
Egy ilyen mondat könnyen belehúz minket a bizonygatásba:
De hát persze, hogy fontos vagy nekem! Hiszen a múlt héten én…
És a beszélgetés ismét más irányba terelődik.
Elválaszthatod a kapcsolatot a konkrét döntéstől:
Az, hogy nemet mondok, nem jelenti azt, hogy nem vagy fontos nekem. A válaszom azonban változatlan marad.
Nem kell minden alkalommal az egész kapcsolatot bizonygatnod, amikor elutasítasz egy kérést.
Amikor a másik lekicsinyli a határodat
Néha nem kapsz közvetlen „nem” választ.
Ehelyett ezt hallod:
Túlságosan rágörcsölsz erre.
Ez azért nem valami határ.
Egy normális embernek ezzel nem lenne problémája.
Könnyű elkezdeni azon gondolkodni, hogy túl érzékeny vagy-e, vagy hogy a szükségleted „normális”-e.
Hasznosabb lehet visszatérni a konkrét viselkedéshez:
Lehet, hogy neked ez nem fontos. Nekem igen. Kérlek, legközelebb kopogj, mielőtt bejössz.
Az nem szükséges, hogy egyetértsetek abban, mekkora probléma ez, ahhoz, hogy beszélhessetek egy konkrét változtatásról.
A határnak néha következményre is szüksége van
Azt mondani:
Nem akarom, hogy kiabálj velem.
egyértelmű üzenet.
Ha azonban a másik folytatja, fontos tudnod, te mit fogsz tenni.
Például:
Ha kiabálva folytatjuk, most befejezem a beszélgetést. Visszatérhetünk rá, amikor mindketten nyugodtabbak leszünk.
És ha a kiabálás folytatódik, a határ azáltal nyer jelentőséget, hogy valóban betartod:
Most befejezem a beszélgetést. Később visszatérünk rá.
A következmény nem büntetés.
Nem erről van szó:
Ha nem hallgatsz rám, akkor egy hétig nem beszélek veled.
Arról van szó, hogy megmondd, te mit fogsz tenni a határod védelmében.
Ne ígérj olyan következményt, amelyet nem akarsz betartani
Egy feszült beszélgetésben könnyen mondjuk ezt:
Ha még egyszer megteszed, soha többé nem látsz.
Egy ilyen kijelentés inkább fenyegetés lehet, mint határ.
Jobb reális lépést választani:
Ha továbbra is engedély nélkül olvasod az üzeneteimet, nem fogom feloldva hagyni a telefonomat, és meg kell beszélnünk, hogyan állíthatjuk helyre a bizalmat közöttünk.
A határ sokkal szilárdabb, ha a következményét valóban végre tudod hajtani.
Nem minden határátlépés szándékos
Az is jó, ha nem értelmezünk minden megszegést automatikusan támadásként.
Az emberek elfelejtenek dolgokat. Valamit félreértenek. A régi szokások lassan változnak.
Tegyük fel, hogy ezt mondtad:
Kérlek, mielőtt bárkit meghívunk, beszéljük meg együtt.
A párod pedig egy hónappal később előzetes egyeztetés nélkül meghív valakit.
Először ezt mondhatod:
Abban állapodtunk meg, hogy előre egyeztetünk a látogatókról. Ezúttal ez nem történt meg. Szükségem van arra, hogy legközelebb ez így legyen.
Csak ugyanannak a világosan megfogalmazott határnak az ismételt figyelmen kívül hagyása utalhat arra, hogy nem pusztán félreértésről van szó.
A határoknak mindkét irányban működniük kell
Néha úgy érezzük:
„Ha ez az én határom, a másiknak el kell fogadnia.”
A határ azonban nem lehet a másik irányításának eszköze.
Például:
Az én határom az, hogy nem járhatsz el a barátaiddal.
valójában a másik ember viselkedését határozza meg.
Másképp így lehetne fogalmazni:
Nem akarok olyan kapcsolatban élni, ahol a párom minden este részegen tér haza.
Most azt írod le, mi elfogadható számodra, és milyen döntést hozhatsz te.
Az egészséges kommunikáció ezért nemcsak azt jelenti, hogy képes vagy felállítani a saját határaidat, hanem azt is, hogy képes vagy meghallgatni a másik határait.
Mi van, ha a másik ismételten elutasítja a határodat?
Ha világosan elmagyaráztad a határt, többször megismételted, a másik pedig továbbra is figyelmen kívül hagyja, lehet, hogy egy még tökéletesebb megfogalmazás sem oldja meg a problémát.
Ilyenkor a kérdés talán már nem ez:
Hogyan magyarázzam el neki jobban?
hanem ez:
Mit fogok tenni, ha tudom, hogy ezt a határt nem fogják tiszteletben tartani?
Ez jelentheti például egy adott helyzet korlátozását, egy konkrét beszélgetésből való kilépést, az együttműködés módjának megváltoztatását vagy annak újragondolását, hogyan működik a kapcsolat ezen a területen.
A jó kommunikáció sok mindent képes tisztázni.
Azt azonban nem tudja kikényszeríteni a másikból, hogy tiszteletben tartson egy olyan döntést, amelyet nem akar tiszteletben tartani.
Mit mondhatsz tehát?
Nincs egyetlen univerzális mondat. Segíthetnek azonban az alábbi rövid megfogalmazások:
Értem, hogy nem értesz egyet ezzel. A döntésemen azonban ez nem változtat.
Már elmagyaráztam, mire van szükségem. Nem akarok erről tovább alkudozni.
Beszélhetünk arról, hogyan oldjuk meg ezt gyakorlatiasan, de nem akarom újra megindokolni, miért van erre a határra szükségem.
Ha a beszélgetés ebben a formában folytatódik, most befejezem.
Nem azt mondom meg, hogy neked mit kell tenned. Azt mondom el, én mit fogok tenni, ha ez a helyzet folytatódik.
Ezeknek a mondatoknak nem a keménységük ad erőt.
Hanem az, hogy egyértelműek, és nem igényelnek tíz további mondatot a megvédésükhöz.
Nem az a cél, hogy legyőzd a másikat
A határ felállítása nem hatalmi harc.
Az ideális eredmény nem ez:
„Rákényszerítettem, hogy ismerje el, nekem van igazam.”
Hanem inkább ez:
„Világosan elmondtam, mire van szükségem, meghallgattam a másik felet, és nem hagytam fel a határom megtartásával csak azért, mert a másiknak nem tetszett.”
És néha kiderül, hogy lehet kompromisszumot találni.
Máskor pedig rájössz, hogy az adott kérdésben nincs lehetőség kompromisszumra.
Ez is hasznos információ.
Legnehezebb gyakran a második válasz
Az első határt előre fel tudjuk készíteni:
Nem szeretném, ha bejelentés nélkül jönnél hozzám.
Az igazi gyakorlás azonban akkor kezdődik, amikor a másik ezt válaszolja:
Az isten szerelmére, hiszen család vagyunk. Miért csinálsz ebből ekkora drámát?
Éppen ekkor hajlamosak vagyunk magyarázkodni, engedni vagy éppen támadni.
A Duovio alkalmazásban egy ilyen helyzetet próbaképpen is kipróbálhatsz. A virtuális ember reagál a határodra, te pedig gyakorolhatod, hogyan ismételd meg anélkül, hogy a végtelenségig magyarázkodnál, és hogyan válassz reális következő lépést.