Azt mondja:
Ma nem szeretnék erről beszélni. Pihennem kell, és holnap visszatérhetünk rá.
A másik ember válaszol:
Tehát megint menekülsz a probléma elől.
Újra megpróbálja:
Nem menekülök. Csak most tényleg nincs rá kapacitásom.
És jön a következő reakció:
Ezt mindig ezt mondod. Akkor legalább mondd meg, miért nem akarsz velem beszélni.
Hirtelen már nem azt a problémát magyarázza, amely miatt a beszélgetés elkezdődött.
Azt védi, hogy egyáltalán joga van határt szabni.
És éppen itt a legnehezebb fenntartani a határt.
A határ nem beleegyezés iránti kérés
Amikor azt mondja:
Ne gyere be a szobámba kopogás nélkül.
remélheti, hogy a másik így válaszol:
Persze, értem.
De nem feltétlenül fog.
Mondhatja például:
Hiszen semmi komoly nem történt.
Miért csinálsz ebből ekkora problémát?
Hiszen egy család vagyunk.
A határának azonban nem kell kényelmesnek lennie a másik számára ahhoz, hogy érvényes legyen.
Ez nem jelenti azt, hogy minden határ automatikusan ésszerű, vagy hogy ne lehetne beszélni róla. A kapcsolatokban természetes, hogy kölcsönös megegyezést keresünk.
A különbség ez:
„Tisztázzuk, hogyan fog ez működni.”
és ez:
„Addig figyelmen kívül hagyom a határodat, amíg meg nem győzöl arról, hogy jogod van hozzá.”
Ne soroljon fel tíz különböző indokot
Amikor a másik ember elutasítja a határunkat, gyakran hajlamosak vagyunk jobb érveket keresni.
Ma este egyedül szeretnék lenni.
„Miért?”
Mert fáradt vagyok.
„Hiszen egész nap az irodában ültél.”
Igen, de sok munkám volt.
„Akkor attól még lehetünk együtt, és csak pihenhetünk.”
És újabb indokokat tesz hozzá.
A probléma az, hogy minden új magyarázat újabb vitatható pontot kínál.
Néha hasznosabb abbahagyni a tökéletesen meggyőző érv keresését:
Értem, hogy szeretnél együtt lenni. Én azonban ma este magamra van szükségem.
A másik ember talán már ismeri az indokát.
Csak nem ért vele egyet.
És ez két különböző dolog.
A határ megismétlése nem udvariatlan
Amikor valamit másodszor is ki kell mondanunk, gyakran úgy érezzük, hogy most már határozottabbnak kellene lennünk.
Nem kell.
Egyszerűen megismételhetjük ugyanazt az üzenetet.
Most nem szeretnék erről beszélni.
„De ezt meg kell oldanunk.”
Egyetértek, hogy meg kell oldanunk. Ma este azonban nem fogok erről beszélni. Holnap munka után beszélhetünk róla.
Az ismétlés szokatlannak tűnhet, mert hozzászoktunk, hogy minden új érvre reagáljunk.
Néha azonban éppen az egyszerű ismétlés hatékonyabb, mint az újabb magyarázkodás.
Az érzelem elismerése nem jelent engedést
A másikat valóban elszomoríthatja a határa.
Örültem volna, ha eljössz.
Nem kell figyelmen kívül hagynia a csalódottságát:
Értem, hogy ez elszomorít.
De nem kell azonnal megváltoztatnia a döntését sem:
Ma azonban nem megyek el.
A két mondat nem zárja ki egymást.
Ugyanígy mondhatja:
Értem, hogy azonnal szeretnél választ kapni. Nekem azonban át kell gondolnom, és holnap jelentkezem.
Az empátia nem ugyanaz, mint az egyetértés.
Vigyázzon a bűntudatkeltő meggyőzésre
Egyes reakciók például így hangozhatnak:
Ha fontos lennék neked, megtennéd.
Én mindent megtennék érted.
Tehát az én szükségleteim semmit sem jelentenek neked.
Egy ilyen mondat könnyen belehúz minket a bizonygatásba:
De hát természetesen fontos vagy nekem! Hiszen a múlt héten én…
És a beszélgetés ismét más irányba terelődik.
Elválaszthatja a kapcsolatot a konkrét döntéstől:
Az, hogy erre nemet mondok, nem jelenti azt, hogy nem vagy fontos nekem. A válaszom azonban nem változik.
Nem kell minden alkalommal az egész kapcsolatot bizonyítania, amikor elutasít egy kérést.
Amikor a másik elbagatellizálja a határt
Néha nem hallunk közvetlen „nemet”.
Ehelyett például ezt:
Túl sokat foglalkozol ezzel.
Ez azért nem valami határ.
Egy normális embernek nem lenne ezzel problémája.
Könnyű elkezdeni azon gondolkodni, hogy túl érzékeny-e, vagy hogy a szükséglete „normális”-e.
Hasznosabb lehet visszatérni a konkrét viselkedéshez:
Lehet, hogy neked ez nem fontos. Nekem viszont igen. Kérlek, legközelebb kopogj, mielőtt bejössz.
Nem kell egyetérteniük abban, hogy mekkora problémáról van szó, ahhoz, hogy egy konkrét változásról beszélhessenek.
A határhoz néha következmény is szükséges
Azt mondani:
Nem akarom, hogy kiabálj velem.
egyértelmű üzenet.
Ha azonban a másik folytatja, fontos tudnia, hogy ön mit fog tenni.
Például:
Ha kiabálva folytatjuk, most befejezem a beszélgetést. Visszatérhetünk rá, amikor mindketten nyugodtabbak leszünk.
És ha a kiabálás folytatódik, a határ akkor nyer jelentőséget, ha valóban betartja:
Most befejezem a beszélgetést. Később visszatérünk rá.
A következmény nem büntetés.
Nem erről van szó:
Ha nem hallgatsz rám, akkor egy hétig nem beszélek veled.
Hanem arról, hogy elmondja, mit fog tenni ön azért, hogy megvédje a határát.
Ne ígérjen olyan következményt, amelyet nem akar betartani
Egy feszült beszélgetésben könnyen mondjuk:
Ha még egyszer ezt megteszed, soha többé nem látsz.
Az ilyen kijelentés inkább fenyegetés lehet, mint határ.
Jobb reális lépést választani:
Ha továbbra is engedély nélkül olvasod az üzeneteimet, nem hagyom feloldva a telefonomat, és meg kell beszélnünk, hogyan állíthatjuk helyre a bizalmat közöttünk.
A határ sokkal szilárdabb, ha a következményét valóban meg tudja valósítani.
Nem minden határátlépés szándékos
Az is jó, ha nem értelmez minden megsértést automatikusan támadásként.
Az emberek felejtenek. Valamit félreértenek. A régi szokások lassan változnak.
Tegyük fel, hogy ezt mondta:
Kérlek, mielőtt meghívunk valakit, beszéljük meg együtt.
És a partnere egy hónap múlva előzetes egyeztetés nélkül meghív valakit.
Először mondhatja ezt:
Abban állapodtunk meg, hogy előre megbeszéljük a vendégeket. Ezúttal ez nem történt meg. Azt szeretném, hogy legközelebb ez érvényesüljön.
Csak ugyanannak az egyértelműen megfogalmazott határnak az ismételt figyelmen kívül hagyása utalhat arra, hogy nem csupán félreértésről van szó.
A határoknak mindkét irányban működniük kell
Néha úgy érezzük:
„Ha ez az én határom, a másiknak el kell fogadnia.”
A határ azonban nem lehet a másik irányításának eszköze.
Például:
Az én határom az, hogy nem mehetsz el a barátaiddal.
valójában a másik ember viselkedését határozza meg.
Másképp hangozhatna így:
Nem akarok olyan kapcsolatban élni, ahol a partnerem minden este részegen jön haza.
Most azt írja le, mi elfogadható az ön számára, és milyen döntést hozhat ön.
Az egészséges kommunikáció ezért nemcsak azt jelenti, hogy képesek vagyunk meghatározni a saját határainkat, hanem azt is, hogy képesek vagyunk meghallgatni a másik határait.
Mi van, ha a másik ismételten elutasítja a határt?
Ha világosan elmagyarázta a határt, többször megismételte, a másik pedig továbbra is figyelmen kívül hagyja, lehet, hogy a következő, még tökéletesebb megfogalmazás sem oldja meg a problémát.
Ilyenkor a kérdés talán már nem ez:
„Hogyan magyarázzam el neki jobban?”
hanem ez:
„Mit fogok tenni, ha tudom, hogy ezt a határt nem fogják tiszteletben tartani?”
Ez például jelentheti egy bizonyos helyzet korlátozását, egy konkrét beszélgetésből való kilépést, az együttműködés módjának megváltoztatását vagy annak újragondolását, hogyan működik a kapcsolat ezen a területen.
A jó kommunikáció sok mindent tisztázhat.
A másik embert azonban nem kényszerítheti arra, hogy tiszteletben tartson egy döntést, amelyet nem akar tiszteletben tartani.
Mit mondhat tehát?
Nincs egyetlen univerzális mondat. Segíthetnek azonban a rövid megfogalmazások:
Értem, hogy nem értesz egyet. A döntésem azonban ettől nem változik.
Már elmagyaráztam, mire van szükségem. Nem szeretnék erről tovább tárgyalni.
Beszélhetünk arról, hogyan oldjuk meg ezt a gyakorlatban, de nem akarom újra megindokolni, miért van ez a határom.
Ha a beszélgetés ilyen módon folytatódik, most befejezem.
Nem azt mondom meg neked, mit kell tenned. Azt mondom el, mit fogok én tenni, ha ez a helyzet folytatódik.
Ezeknek a mondatoknak nem a keménységük adja az erejét.
Hanem az, hogy egyértelműek, és nincs szükségük további tíz mondatra a megvédésükhöz.
Nem a másik legyőzése a cél
A határ meghúzása nem hatalmi harc.
Az ideális eredmény nem ez:
„Rákényszerítettem, hogy ismerje el, hogy igazam van.”
Hanem inkább ez:
„Világosan elmondtam, mire van szükségem, meghallgattam a másik felet, és nem hagytam abba a saját határom tiszteletben tartását csak azért, mert a másiknak nem tetszett.”
És néha kiderül, hogy lehet kompromisszumot találni.
Máskor pedig kiderül, hogy az adott kérdésben nincs lehetőség kompromisszumra.
Ez is hasznos információ.
Legnehezebb általában a második válasz
Az első határunkat előre felkészülve is megfogalmazhatjuk:
Nem szeretném, hogy bejelentés nélkül gyere hozzám.
A valódi gyakorlás azonban akkor kezdődik, amikor a másik ezt válaszolja:
Úristen, hiszen egy család vagyunk. Miért csinálsz ebből ekkora drámát?
Éppen ilyenkor hajlamosak vagyunk magyarázkodni, engedni vagy éppen támadni.
A Duovio segítségével kipróbálhat egy ilyen helyzetet. A virtuális személy reagál a határára, ön pedig gyakorolhatja, hogyan ismételje meg azt, hogyan ne magyarázkodjon a végtelenségig, és hogyan válasszon reális következő lépést.