„Egyáltalán nem érdekel, mi van velem.”
„Soha semmiben nem segítesz.”
„A munkád nyilvánvalóan fontosabb nálam.”
Az ilyen mondatok mögött gyakran nem az a szándék áll, hogy megbántsuk a másikat. Lehet mögöttük egy teljesen jogos szükséglet:
- Több időt szeretnék veled tölteni.
- Segítségre van szükségem.
- Szeretném úgy érezni, hogy meghallgatsz.
Csakhogy ahelyett, hogy elmondanánk, mire van szükségünk, arról kezdünk beszélni, mit csinál rosszul a másik.
És ezzel az egész beszélgetés más irányt vehet.
A szemrehányás gyakran szükségletet rejt
Képzeljük el a következő helyzetet:
A partnerünk több egymást követő este későn ér haza a munkából.
Mondhatjuk:
Mostanában egyáltalán nem törődsz velünk.
De valójában mire van szükségünk?
Lehet, hogy ezt szeretnénk mondani:
Mostanában alig látjuk egymást, és hiányzik a közös idő. Szeretném, ha ezen a héten szánnánk egy estét csak magunkra.
Mindkét mondat ugyanabból az elégedetlenségből fakad.
A hatásuk azonban nagyon különböző lehet.
Az első a másik embert minősíti.
A második azt mondja el, mi történik velünk, és min szeretnénk változtatni.
A viselkedést írjuk le, ne az ember jellemét
Ha valami hosszabb ideje zavar minket, könnyen általánosítani kezdünk:
Önző vagy.
Megbízhatatlan vagy.
Egyáltalán nem figyelsz rám.
Az ilyen kijelentéseket a másik nehezen tudja értelmezni.
Pontosan min kellene változtatnia?
Sokkal hasznosabb konkrét viselkedést leírni:
Amikor mesélek neked valamit, és közben többször is kézbe veszed a telefonodat, úgy érzem, nem figyelsz rám.
Most már világos, miről beszélünk.
Nem azt mondjuk:
„Rossz hallgatóság vagy.”
Hanem ezt mondjuk:
„Ez a konkrét viselkedés zavar.”
A konkrét viselkedésről pedig sokkal könnyebb beszélni.
Vigyázzunk a „mindig” és a „soha” szavakkal
Amikor frusztráltak vagyunk, az abszolút kifejezések szinte maguktól jönnek:
Te soha nem takarítasz ki.
Mindig nekem kell mindent elintéznem.
Soha nem kérdezed meg, mit szeretnék.
A probléma az, hogy a beszélgetés nagyon gyorsan annak bizonygatására terelődik, hogy valóban igaz-e az állítás.
Ez nem igaz, múlt héten én takarítottam.
És hirtelen már nem a házimunka megosztásáról vitatkozunk.
A „soha” szóról vitatkozunk.
Ehelyett lehetünk konkrétak:
Ezen a héten háromszor én takarítottam ki a konyhát. Szeretném, ha igazságosabban osztanánk el a házimunkát.
A konkrét helyzeteket könnyebb megoldani, mint az egész kapcsolat felett ítéletet mondani.
Ne találjuk ki, mi jár a másik fejében
Egy másik gyakori lépés a szándékok tulajdonítása:
Nem érdekel, mire van szükségem.
Szándékosan csinálod.
Csak fel akarsz bosszantani.
Lehet, hogy valóban ezt gondoljuk.
Csakhogy nem látunk bele a másik fejébe.
Sokkal biztonságosabb arról beszélni, amit megfigyelhetünk, és ahogyan ez ránk hat.
Ahelyett, hogy ezt mondanánk:
Egyáltalán nem érdekel, hogy várok rád.
mondhatjuk ezt:
Amikor későn érkezel, és nem szólsz, várok, és nem tudom, mikor érkezel meg. Szeretném, ha legközelebb írnál nekem egy üzenetet.
Nem kell eldöntenünk, hogy a másik figyelmetlen-e.
Azt mondjuk el neki, milyen viselkedés zavar minket, és mire van szükségünk helyette.
Az érzéseink elmondása még nem kérés
Néha megtanulunk beszélni az érzéseinkről, de a másik továbbra sem tudja, mit szeretnénk tőle.
Például:
Mostanában rettenetesen túlterhelt vagyok.
Ez fontos információ.
A partnerünk azonban talán nem tudja, azt szeretnénk-e, hogy meghallgasson, átvegye a házimunka egy részét, vagy adjon nekünk egy estét egyedül.
Segít, ha konkrét kérést is hozzáteszünk:
Mostanában nagyon túlterhelt vagyok. Szeretném, ha ezen a héten kedden és csütörtökön te intéznéd a bevásárlást és a vacsorát.
Most már a másik tudja, mire reagálhat.
A szükséglet és a kérés nem ugyanaz
Lehet, hogy több közelségre van szükségünk.
De ez:
Minden este két órán át ott kell ülnöd velem a kanapén.
már nem szükséglet, hanem annak egy konkrét módja, ahogyan betölthetjük ezt a szükségletet.
A szükséglet például lehet:
Mostanában hiányzik a közös idő.
A kérés pedig például:
Szánhatnánk ezen a héten egy estét egymásra, telefonok és munka nélkül?
Ez fontos különbség.
Ha ismerjük a valódi szükségletünket, gyakran több lehetőségünk van arra, hogy betöltsük.
A jó kérés konkrét
Hasonlítsuk össze:
Szükségem van rá, hogy figyelmesebb legyél.
és ezt:
Amikor este beszélgetünk, le tudnád tenni tíz percre a telefonodat?
Az első megfogalmazás bizonytalan.
Mit jelent az, hogy „figyelmesebbnek lenni”?
A második olyasmit ír le, amit valóban meg lehet tenni.
Hasonlóképpen ahelyett, hogy ezt mondanánk:
Nagyobb támogatásra van szükségem tőled.
hasznosabb lehet ezt mondani:
Amikor egy nehéz nap után hazaérek, segítene, ha először egy kis ideig meghallgatnál, mielőtt megoldást kezdenénk keresni.
Minél konkrétabb a kérés, annál nagyobb az esélye annak, hogy a másik megérti, mire van valójában szükségünk.
A kérésnek lehetővé kell tennie a „nem” választ is
Ebben különbözik a kérés a követeléstől.
Ezt mondjuk:
Szeretném, ha együtt töltenénk a szombatot. Megoldható?
A másik így válaszol:
Ezen a szombaton nem, már van programom.
Mit teszünk ezután?
Ha erre az következik:
Szóval a barátaid megint fontosabbak nálam.
akkor az eredeti kérdés valójában talán nem is kérés volt.
Olyan követelés volt, amelyre csak egyetlen helyes választ fogadtunk el.
Az igazi kérés teret ad a másiknak, hogy beleegyezzen, visszautasítsa, vagy más lehetőséget ajánljon.
Ez nem jelenti azt, hogy nem eshet rosszul az elutasítás.
Mondhatjuk:
Sajnálom, nagyon vártam a közös időt. Mi lenne vasárnap?
Kifejeztük a szükségletünket, és közben tiszteletben tartjuk, hogy a másiknak is vannak saját szükségletei.
Nem kell a szükségletünket váddá alakítanunk
Képzeljük el, hogy a partnerünk gyakran hív vendégeket a lakásba anélkül, hogy előre szólna.
A szemrehányás így hangozhat:
Egyáltalán nem tartod tiszteletben, hogy én is itt lakom. Mindig azt csinálsz, amit akarsz.
A valódi szükségletünk azonban egészen egyszerű lehet:
Amikor valaki előzetes egyeztetés nélkül jön hozzánk, az kellemetlen számomra. Szükségem van rá, hogy előre tudjam, ha valakit meg akarunk hívni. Meg tudunk állapodni abban, hogy legközelebb előbb szólunk egymásnak?
Nem azt mondjuk, ki a rossz.
Azt mondjuk:
mi történik → milyen hatással van ránk → mire van szükségünk → mit kérünk.
És mi van, ha a másik nem ért egyet?
A szükséglet megfelelő elmondása nem varázstechnika, amely garantálja, hogy a másik igent mond.
Például mondhatjuk ezt:
Szeretnék minden héten egy estét csak magamra.
A partnerünk pedig válaszolhat:
A gyerekekkel kapcsolatos jelenlegi napirend mellett ez nekem túl sok.
Ez még nem jelenti azt, hogy rosszul fejeztük ki a szükségletünket.
A valódi beszélgetés csak most kezdődik.
Megkérdezhetjük:
Mi lenne számodra megvalósítható?
Lehet, hogy közösen találunk egy másik megoldást.
És az is lehet, hogy kiderül: bizonyos szükségleteket nem könnyű összehangolni.
A jó kommunikáció nem garantálja az egyetértést. Abban azonban segít, hogy kiderüljön, valójában miben nem értünk egyet.
Egyszerű szerkezet, ha nem tudjuk, hogyan kezdjük
Nem kell pontosan betanult formulát használnunk.
Segíthet azonban a következő sorrend:
Konkrét helyzet → ránk gyakorolt hatás → szükséglet → kérés
Például:
Amikor megváltoznak a terveink, és csak az utolsó pillanatban tudom meg, nehezen tudom megszervezni a saját programomat. Nagyobb kiszámíthatóságra van szükségem. Legközelebb szólnál, amint megtudod, hogy változik a terv?
Ahelyett, hogy ezt mondanánk:
Veled egyszerűen semmit sem lehet megtervezni.
A jelentés hasonló.
Az átadás módja azonban teljesen más.
Not a lényeg, hogy tökéletesen beszéljünk
A valódi beszélgetésekben valószínűleg nem leszünk mindig nyugodtak és pontosak.
Néha kicsúszik egy szemrehányás.
Már elegem van abból, hogy mindent nekem kell elintéznem.
Fontos, hogy ezt helyre tudjuk hozni:
Szemrehányásként mondtam. Megpróbálom másképp. Mostanában úgy érzem, a háztartás megszervezésének nagy része rám hárul, és ettől elfáradtam. Szeretném, ha néhány dolgot megosztanánk egymás között.
A beszélgetés irányának megváltoztatására való képesség gyakran fontosabb annál, mint hogy elsőre mindent tökéletesen fogalmazzunk meg.
Annak tudása, mire van szükségünk, csak az első rész
A cikk olvasása közben egyszerűnek tűnik ezt:
Nem számítok neked.
ezzel a mondattal helyettesíteni:
Hiányzik a közös idő, és szeretném, ha szánnánk egymásra egy estét.
A valódi beszélgetésben azonban a másik ezt válaszolhatja:
Ezen a héten tényleg nincs erre időm.
És éppen ebben a pillanatban derül ki, hogy kérést fogalmaztunk-e meg - vagy azt vártuk, hogy a másiknak egyet kell értenie.
A Duovio segítségével biztonságosan gyakorolhatunk egy hasonló helyzetet. Saját szavainkkal elmondjuk, mire van szükségünk, egy virtuális személy reagál a kérésünkre, és a beszélgetés a válaszunknak megfelelően folytatódik.
Így kipróbálhatjuk, hogyan fogalmazzuk meg konkrétan a szükségletünket, szemrehányás és nyomásgyakorlás nélkül - miközben valódi teret hagyunk a másik félnek a reagálásra.